Grado Tourism eloállította, és a felhasználok számára elérhetové tette ezt a tájékoztató és kereskedelmi web oldalt.
A honlapon mind a megjelentetett szöveg, irattár, grafika, kép, stb. a szellemi tulajdonjog hatálya alá tartozik. Bármely termék, logo, név vagy cég, amely e honlapon szerepel a nemzeti és nemzetkozi tulajdonjog védelme alatt áll jelenlegi megjelenésük e honlapon csak és kizárólag a tulajdonosok beleegyezésével volt lehetséges. A honlapon megjelentett bármely dokumentumot, képet, és más elektronikus irattárat jogos megtekinteni, lemásolni, kinyomtatni és terjeszteni, feltéve, hogy az kizárólag személyes és nem kereskedelmi célra szolgál. Tehát kereskedelmi célból sem egészben sem részben tilos lemásolni,módosítani vagy értékesíteni.
A Grado Tourism arra biztosítja önt,hogy a postáról és elektronikus úton szerzett adatokat csak az adatvédelmi törvények betartásával használjuk,és harmadik személlyel nem közöljük.
A Grado Tourism nem teheto felelossé a honlap használatából adódó semmilyen természetu közvetlen vagy közvetett módon keletkezett károkért, valamint nem vállal felelosséget a honlaphoz való eredménytelen hozzáférés miatt valamint a honlap megjelenítésének eredménytelensége miatt és e honlap tartalmáért. A honlaphoz hozzáférés egy jelen link által a Grado Tourism -on egy a látogatóknak nyújtott szolgáltatás és a Grado Tourism nem teheto felelossé a honlapok tartalma által okozott esetleges károkért és nem szavatolhatja sem ezek minoségét, biztonságát sem pedig a használt rendszerekkel való összeférhetoségét.
Grado Tourism kijelenti hogy a Grado Tourism honlap folyamatosan ellenorizve van azért hogy az informatikai vírusok megtalálásra és eltávolításra kerüljenek mégis a vírusok nem észrevevése esetén nem vállal feleloséget az ezáltal okozott semmilyen természetu károkért.